2013. 01. 10.

Cassandra Clare - Hamuváros

Fülszöveg:
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?


Újraolvasás.
Régen olvastam már ezt a könyvet, és emlékszem, hogy mennyire odáig voltam érte, és majd’ megvesztem, hogy nem olvashatom a folytatást.
Októberben elkapott az újraolvasási láz, szóval amint tudtam, be is szereztem a Csontvárost. Amint azt letettem, alig vártam, hogy ezt a könyvet is megszerezzem. Karácsonykor ott várt rám a fa alatt, és pedig repdestem az örömtől.
De most csak szenvedtem vele. Két hétbe telt, mire elolvastam. Kicsit hülyén fog hangzani, de a történettel nincs semmi baj. Nagyon jóra sikeredett, de engem most nem sikerült megfognia. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, hogy pont ennél a könyvnél kapott el az olvasói válság. Először azt hittem, hogy az a gond, hogy rágörcsölök a könyvre. Annyira akartam szeretni. A 100. oldal környékén döbbentem rá, hogy egyáltalán nem élvezem olvasni. Csak olvastam, de teljesen hidegen hagyott a sztori.
Hagytam pihenni, nem is olvastam mást. Majd jött Jamie McGuire, és sikeresen kizökkentett a válságomból. Pár napja ismét kézbe vettem ezt a könyvet, de sokan nem javult a helyzet. Még mindig azt mondom, hogy nagyon jó a történet, rengeteg benne a cselekmény, bonyolódnak a dolgok, de engem akkor sem sikerült megérintenie a könyvnek. Egyedül akkor mosolyogtam el olvasás közben, amikor Magnus előtérbe került.
Jace és Clary is kerülgette egymást, volt pár vallomás, de a könyv végén, amikor Clary elhatározta magát, akkor már Jace állt a dolgokhoz másként. Jace is többet mutatott magából, megmaradt a szarkasztikus humora is, de ez engem most nem nyűgözött le.
Simon-nal kapcsolatban meg annyit, hogy nem igazán a kedvencem. Az új „állapota” nem igazán lepett meg. Nem mondom azt, hogy kíváncsi leszek, mi lesz vele, mert akkor hazudnék.
Amit kiemelnék, az az Inkvizítor. A másik Karácsonyi ajándékom az Angyal c. könyv lett, és az első oldalon belebotlottam a Herondale névbe. És amikor az Inkvizítorról kiderült, hogy ő is Herondale, felkeltette az érdeklődésemet ez a vonal.
Alec és Magnus olyan kis édesek voltak. Főleg Magnus. Neki köszönhető, hogy valamennyire élveztem olvasni a könyvet.
A könyv végén a csata is tetszett, élveztem olvasni. Ellenben Clary-vel most kicsit meggyűlt a bajom, mert ebben a részben többször csak idegesített. Az viszont a javára szólt, hogy Simon-nal nem erőltették a dolgot. Megpróbálták, de nem jött össze.
Valentine egy nagyon jó rossz karakter. Tipikus pszichopata, soha sem tudni, hogy mit, miért tesz.
Tárgyilagosan nézve tény, hogy sokkal jobb, mint a Csontváros, akciódúsabb, érdekesebb, többet tudtam meg az Árnyvadászokról is, de úgy tűnik, hogy szüneteltetnem kell egy kicsit ezt a sorozatot, és Clare könyveinek olvasását is. Felettébb bosszant, hogy tudom, hogy ez egy nagyon jó könyv, mégis alig tudtam élvezni.


Értékelés: Régi: 4,5; Új: 3,5
Borító: 5*
Sorozat: A Végzet Ereklyéi # 2
Kedvenc karakter: Magnus Bane
Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás dátuma: 2010

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...