Anne Rice - A múmia

Fülszöveg:

Valahol az egyiptomi sivatag mélyén, egy sírboltban II. Ramszesz szíve még mindig dobog, miközben a fáraó évezredes álmát alussza. A régész, aki testét megtalálja, gyanútlanul Londonba viszi, ahol a fáraóval együtt újjáéled különös múltja is. Amikor pedig Ramszesz rábukkan egy kairói múzeumban egykori kedvese múmiájára, az évezredeken átívelő szerelem ereje és a halhatatlanság gyötrelme drámai végkifejlet felé indítja el a történetet….


Borító: 5**
Sorozat: -
Kedvenc karakter:-
Oldalszám: 378
Kiadó: Szukits
Kiadás: 2011

Az írónővel nagyon furcsa a kapcsolatom. Nagyon akarom szeretni a könyveit, de akármennyire is akarom, nem sikerül teljes mértékben eleget tennem ennek a vágynak.
Mivel az írónő stílusa nagyon sajátos - komótos és lírai - kell jó pár hónap, mire rászánom magam a könyvei elolvasására. Ezzel a könyvvel sem volt másképp.

A borító már az első pillanattól fogva megragadott - a top 10 között szerepel - viszont a történet hagy némi kivetnivalót maga után.
Annyira akartam ezt a könyvet szeretni! A borító sötét hangulata - köszönet érte Havancsák Gyulának!  - és a fülszöveg alapján egy jó kis egyiptomi ásatásra és egy jó nagy adag átokra és annak beteljesülésére vártam. Nos, ezt nem kaptam meg.
A borító komorságának közel sincs a könyv hangulatához.

Olvastam pár véleményt, miszerint a könyv tipikus Rice, de mégsem. Akkor nem értettem. Most már igen. Megmaradt a gyönyörű fogalmazás és a szemszögök közti ugrálás, viszont a komótosság helyett kaptam egy - Ricehoz képest - pörgős cselekményt.
Mint említettem én egy jó kis ásatásra vártam/vágytam. Gyerekkorom óta imádom az egyiptomi mitológiát és az ásatásokat, szóval volt egy elvárásom.
De csak a könyv elején kaptam ezt meg. Utána már szinte köze sem volt a könyvnek ehhez a vonalhoz.
A könyv két részre van szedve, és egyértelmű hogy Ramszesz a főhős.

A könyv első felében alig vártam hogy felbukkanjon ez a "híres múmia". A könyvben több névvel is illetik. Az egyik leghíresebb fáraó, a halhatatlan, a kárhozott. Későbbiekben az oktató, tanító és mester.
Nagyon vártam, hogy Ramszesz végre tiszteletét tegye. Addig viszont ott volt Lawrence aki megtalálta Ramszesz sírját és pár tekercsét. Az ő narrálásával keztük megismerni Ramszesz életét és annak ellentmondásait. Későbbiekben pedig ott volt az erkölcstelen unokaöcs akiről minden egyes mondatot undorral olvastam végig. Eközben persze ott van Julie is, akinek az élete a feje tetejére fog állni.

Nagyon gyorsan haladtam a könyvvel. Komótos de mégis pörgős. Viszont nagyon szerettem volna már Ramszeszről is olvasni. Nos a felbukkanása nagyon...meggyőzőre sikeredett. Imádtam! Egy igazi horror, ahol a múmia olyan, amilyennek kell lennie.
Kezdetben Ramszesz hozta a - számomra - elvárt színvonalat. A lapokon keresztül is éreztem az "uralkodói auráját". A megnyilvánulásai és tettei valóban egy fáraóhoz méltóak voltak.
Viszont ahogy kezdett beilleszkedni, elveszett belőle minden, amit kedveltem. Az aurája semmivé foszlott és csak egy kíváncsi idegen maradt. Viszont a visszaemlékezéseinek köszönhetően ismét visszatért a fáraó, de hamar el is tűnt.
A könyv első felében Ramszesz ismerkedik a világgal, és apró morzsákat kapunk arról, hogy ki is volt valaha és mivé vált.

Rice egyik erőssége és gyengeségei is egyben, hogy férfi szemszögből nagyon jól tud írni. Érzelmes - igen sírnak is - és kiforrott. Viszont a női karakterekkel meggyűlik a baja. Julie olyan sótlan is semmilyen lett, hogy az valami hihetetlen. Pedig nagyon is sok potenciál volt benne. Az akkori ideákkal ellentétben egy önálló és talpraesett nőként akarta Rice bemutatni. Nos ez valamennyire sikerült is...
Ami nagyon nem jött össze Rice-nak, az a szerelmi szál. Ne mondja nekem senki, hogy ha egy múmia kimászik a koporsójából, akkor úgy reagál pár óra múlva egy nő - vagy épeszű ember- mint Julie.
Ramszesz részéről sem értem az érzelmi részeket. Bár megértem némiképp. Főleg azok után, amiket tett. Hiszen az ő korában a monogámia nem volt kötelező és még fáraó is volt...

A könyv második fele sokkal jobbra is sikerülhetett volna. Hiszen végre Julie-ék elindultak Egyiptomba és kalandoztak, és Ramszesz a múlttal számolt le. Viszont úgy éreztem magam, mintha egy útikönyvet olvasnék. Gyorsan átszaladtunk a városokon és Ramszesz múltján.
És itt jön az ellentmondás, mert a könyv nagyon el lett húzva. A második rész fele után már untam magam, és azt kérdezgettem magamtól, hogy miért kell ezt ennyire elhúzni, és Ramszesz miért követi el azokat az újbóli hibákat, amiket...
Kleopátra felbukkanása jót tett a könyvnek, bár ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban is.

És persze ne feledkezzünk meg az eközben még több szálon futó cselekményről sem. Arról nem szeretnék sokat írni. Legyen elég annyi, hogy mindenki megkapja a maga jussát és hogy Rice szépen keveri a szálakat.

A végkifejlet kicsit zavaros és elhúzott. Érdekesnek találtam, hogy míg a könyv elején csak Ramszesz a halhatatlan - valódi és nem csak ráaggatott név ez - addig a könyv végére a fél banda is azzá válik.
Rice ért az érzelmek befolyásolásához is. Hiszen gondoljuk végig, hogy micsoda lelki teher lehet egy olyan bájitalt birtokolni, amit semmi sem képes elpusztítani, viszont az bármit élővé tehet...Vagy  meginni ezt az italt tudva, hogy nincs a világon olyan erő, ami megölhetne...

A szerelmi szál igazán habos-babos lett, ami nem megszokott az írónőtől. Nekem már mondjuk túl giccses, de ennyit még elnézek neki.

Összességében nem bántam meg, hogy olvastam a könyvet. Az értékelésem ellenére igazán tetszett, bár van pár dolog, ami hagy némi kivetnivalót maga után.