Moning-mánia

Mind a borító, mind a történet nálam a kedvencek kedvence, szóval nálam abszolút az év könyve...

Sherrilyn Kenyon

Mivel nagyon szeretem a görög mitológiát, úgy tűnt, hogy Kenyon könyveit az ég küldte, mert görögökből és mitológiából is van itt bőven....

Széthullott Birodalom

És most nektek mondom, hogy húsz évesen Császár leszek, a Birodalom ura...

Fekete Tőr Testvériség

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől...

Nalini Singh

Eddig nem tudtam választani Nalini két sorozata közül.Melyiket szeretem jobban?Ki tudja. Most már egyértelmű a válasz...

2015. 08. 19.

Jodi Pucoult - Tizenkilenc perc (R)

Fülszöveg:

A fegyver semmi, ha nincs mögötte az ember, aki tartsa.

A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjpn minet a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté?
Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem élég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?



Borító: 3,5
Sorozat: -
Eredeti cím: Nineteen Minutes
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 552
Kiadó: Athenaeum
Kiadás: 2008, 2015




Hogyan és mit is kellene írnom? Nem tudom. Nem lehet annyival letudni ezt a könyvet hogy igen tetszett, vagy nem, egyáltalán nem tetszett.
Hiszen egy nem mindennapi témához nyúlt az írónő.
Évek óta aktuális ez a téma, viszont az elmúlt időben egyre több hasonló cselekmény történik. Amikor erről hall az ember, mindig felteszi a kérdést. Miért tette? Miféle beteg ember az ilyen?

Ez a könyv megmutatta - ha csak egy kicsit is - hogy mi zajlik egy ilyen ember fejében.
Mi kell ahhoz, hogy egy középiskolás fiú egyik napról a másikra kiforduljon önmagából és tömeggyilkossá váljon?

Nagyon nehéz erről írni, megfogalmazni, hogy mit is gondolok. Ami a legjobban meglepett, hogy ismét egy olyan könyvre bukkantam, ahol a szerző hangja eltűnt, helyette a szereplői meséltek. Mivel ez az első Picoult regényem, fogalmam sem volt milyen az írónő stílusa. De mindegy is volt, ahogy elkezdtem a könyvet. Beszippantott, és a szereplők vették át az irányítást.

A könyv több szálon és idősíkon fut. Megismerjük a kötet főbb szereplőit. Az életüket, és a viszonyukat Peter-rel.

Nem akartam senkivel sem szimpatizálni. Olyan akartam lenni mint Alex bírónő, aki csak a tényeket látja, az érzelmeket pedig megpróbálja kizárni. De rá kellett jönnöm - főleg a könyv közepénél - hogy ez sem fog sikerülni.

A könyvet olvasva úgy éreztem hogy ez nem fikció, hanem egy dokumentumregény. Itt van Peter, aki bármelyik középiskolás diák lehet. Kit nem szekáltak egyszer is az iskolában? Kin nem nevettek és zárták ki egy csoportól, csak azért mert a többiek, a menők megtehették?
Úgy érzem, hogy minden középiskolásban ott van egy kis Peter. De vele ellentétben mi tudjuk hogy hol a határ. Valamint, míg másokat elvétve, kis ideig bántalmaznak, addig Peter-nek ezt 12 évig el kellett viselnie. És elég egy apró történés, egy stresszor, és Peter-ből kirobban minden, és ennek több százan lesznek áldozatai...

Kész hullámvasút volt nekem ez a könyv. Hol szimpatizáltak, hol megdöbbentem. Sajnálkoztam és elítéltem. A könyv végére csupán a tömény sajnálat maradt.

Könnyű lenne azt mondani hogy Peter a hibás. Viszont ahogy halad a könyv, és egyre több mindenre derül fény kiderül, hogy az apró események formálták Peter tetteit.
Az apja Lewis aki boldogságkutató mindent kutatott, csak a saját családja boldogságát nem. Nem látta hogy mi történik egyik fiával sem.

Akire a legjobban haragszok, és elítélek az Lacy, Peter anyja. Eleinte szimpatizáltam vele, viszont ez hamar el is múlt. Nem látta hogy mi történik a fiával, és amikor kiderült hogy bántalmazzák, akkor ő vagy biztatta a visszavágásra, vagy megfenyítette. A kötet során többször felmerül benne, hogy gyűlöli Petert. Lacy kizárólag más gyerekével volt elfoglalva, a sajátjára rá sem nézett.

Tetszett, hogy az írónő több idősíkot használt. Bemutatta hogy Peter egész életében egy kedves és érzékeny gyerek volt. Ezt a Peter-t sajnáltam, és fájt érte a szívem.
A középiskolás tömeggyilkost viszont nem tudtam sajnálni. A kötet folyamán többször az az érzésem támadt, hogy Peter egy álomvilágban él. Nem fogta fel hogy mit tett, és hisztizik, mint egy kisgyerek.

Viszont ahogy megkezdődik a tárgyalás...Sőt, már az előtt Peter kezdi felnőni, kezd önmaga lenni. Elmondja a véleményét, még ha ez az anyjának nem is tetszik.


" Aki bement a Sterling High-ba és lövöldözni kezdett, nem egy hidegvérű, mindenre elszánt gyilkos volt. [...] Hanem egy rémült, megfélemlített fiú volt, aki mindig is kétségbeesetten kereste a védelmet - de sohasem kapta meg.


A kötet másik fő szála az Josie-é, Peter gyerekkori barátjáé, aki időközben átpártolt a menőkhöz.
Nagyon sokáig próbálkoztam azzal hogy megértem Josie-t. Miért olyan amilyen. Miért maradt Matt-el, aki nyilvánvaló hogy erőszakos és bántalmazta is? Miért annyira fontos neki a népszerűség?
Hiszek benne, hogy ha egyszer is, a legapróbb gesztust is megtette volna ő vagy bárki Peter felé, akkor Peter nem tette volna azt, amit.

Mondhatnám hogy meglepett az, ami a kötet végén Josie-val történt, de akkor hazudnék. Tudtam hogy van valami köze az egészhez. Viszont ahogy kezelte a dolgokat...Nem tudtam sajnálni érte.

Akiket valóban sikerült megkedvelnem az Alex bírónő. Hiába olyan amilyen, mégis megteszi a tőle legtöbbet.
A szerelmi szálat nem tartom igazán fontosnak, de végre Alex is megkapta azt, ami jár neki.
Jordan mint ügyvéd eleinte nem győzött meg, de a kötet végére sikerült megkedvelnem.

Amim kifogásolok, az a tárgyalás menete. Úgy gondolom hogy egy ilyen esetnél mindenkit előkerítetek a vádlott életéből. Minden apró momentumról tudnak.Ebből a szempontból az ügyvédek munkája elég silány.

Nem tudtam hogy mi lesz Peter-rel. Felmentik? Elítélik? Túléli?
Mi lenne igazságos az ő esetében? Megérdemli, vagy nem a börtönt?


Peter szemszögéből írt utolsó fél oldalba szinte belesajdult a szívem. Sejtettem hogy így fog végződni, de mégis...

Nagyon tanulságos, de egyben megrázó ez a könyv. Minden középiskolás kezébe belenyomnám, és biztatnám hogy olvassák el.
Maradandó élmény maradt a könyv, és biztos, hogy többször újra fogom olvasni!



A könyvek köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 





2015. 08. 16.

Michael J. Sullivan: Avempartha - Az elfek tornya

Fülszöveg:

A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…



Borító: 4
Sorozat: Riyria-krónikák # 2
Eredeti cím: Avempartha
Kedvenc karakter: Royce
Oldalszám: 374
Kiadó: Fumax
Kiadás: 2013



A sorozat első kötetét majd' egy hónappal ezelőtt olvastam, és nem titok, hogy teljesen levett a lábamról. Gyorsan be is szereztem a folytatást, és ettől a kötettől is hasonlókat vártam.
De sajnos csalódnom kellett.
Az első részben megismert páros Royce és Hadrian itt is egy olyan felkérést fogadnak el, ami nem éri meg nekik. De most kivételesen Royce volt az aki rábólintott a feladatra.

Hőseink elindulnak, hogy ismét ellopjanak egy kardot, méghozzá Avampartha-ból, ami köztudott hogy egy elf torony. Viszont itt is több van, mint ami látszik. 
Royce-nak ismét egy olyan zárat kell feltörnie, amit senki emberfia, mágus vagy törp nem tud feltörni.
Eközben Hadrian próbálja Dahlgren falu lakóit segíteni, miközben egy mágikus lény sorra gyilkolja őket. Valamint Ezrahaddon is tiszteletét teszi...

Ígéretesnek hangzik, nemde?

Nos valóban, viszont ennek a kötetnek mégsem sikerült annyira magával ragadnia, mint a Trónbitorlóknak. Sőt, semennyire sem ragadott magával.

Lassabban indult be a történet mint előzőleg. Vártam a humort, és a két kedvenc tolvajom aranyköpéseit. Ehelyett csak vártam, és vártam. Mégsem azt kaptam amit szerettem volna.

Az sem segített a helyzeten, hogy Arisa is külön szemszögből narrálta a történteket. Az előző részben nagyon megkedveltem egy a furcsa hercegnőt, és itt sem volt bajom vele. Viszont nagyon nem kellett volna, hogy ennyire hangsúlyos legyen az ő szemszöge is. Már a kötet elején kapunk egy nagy adag egyházi cselszövést. És itt kapott el a tömény unalom és érdektelenség. Egy egész fejezetet - 47 oldalt - szentelt annak az író, hogy az egyház ténykedéseiről voltam kénytelen olvasni.
Ez a fejezet annyira nem tetszett, hogy rányomta a bélyegét az egész könyvre. Értem hogy miért volt erre szükség, viszont sokkal rövidebben is meg lehetett volna oldani.

Úgy érzetem, hogy a szereplők sem olyanok, mint voltak. A későbbiekben hozták a szokásos formájukat, viszont a könyv közepéig úgy éreztem mintha teljesen mások lennének.

Hamar kiderült hogy mi is a páros küldetése, és mi célt szolgál az ellopni kívánt tárgy. Ámde mégsem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy az kinéz.

Örültem neki hogy Ezrahaddon ismét felbukkant. Nagyon kedvelem a mágust, kíváncsi  vagyok hogy mit fundál még ki.

És azért is plusz pont jár az írónak, mert az elf vonal is elég hangsúlyos lett. Az előző kötetben elég megjegyzést ejtett el az író Royce származását illetően. Csak az nem találta ki, aki nem akarta. Viszont nem volt unalmas, hiába tudtam róla.
Érdekes volt Avemparta és a története, csakúgy mint az elfeké is. Gondolom nagy szerepük lesz még az elfeknek.

A falu lakó közül szinte senki nem kedveltette meg magát velem. Egyedül Thrace volt az, akivel szimpatizálni tudtam. És sajnos biztos vagyok benne, hogy nem ő az,a kit annyira keresnek...

Az egyház tagjai sem lettek szimpatikusak. Sőt! Viszont örülök, hogy a tervük meghiúsult, még ha csak rövid időre is.
Aki viszont meglepetést okozott az Magnus volt, a törp. Érdekes, hogy az "ellenség" hogyan pártol át, és segít a párosnak.

A végkifejlet viszont pörgött, és végre azt kaptam amit vártam. Akciódús és izgalmas cselekményt.
Jó lett volna többet megtudni arról, hogy Arisa miképp is hajtotta végre azt a kereső varázslatot.
A könyvben az író most Hadrian származásáról ejtett el pár megjegyzést, és az utolsó mondatok elég érdekesnek tűntek. Van egy sejtésem, de nem akarom elkiabálni. Maradjunk annyiba, hogy hiszek abban hogy Hadrian nem csak egy mezei kovács fia.

Az első rész után sokkal nagyobb elvárásaim voltak ezt a  részt illetően. Nem tagadom egy kicsit csalódott vagyok. Viszont mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, főleg, hogy a Birodalom születik már a polcomon várakozik...


2015. 08. 09.

Colleen Houck - A tigris átka

Fülszöveg:

Szenvedély. Sors. Hűség.

Kockáztatnád mindezt azért, hogy megváltoztasd a végzeted?

Amikor Kelsey Hayes azon gondolkodott, vajon mit fog csinálni ezen a nyáron, álmában sem jutott volna eszébe, hogy egy háromszáz éves indiai átkot próbál majd megtörni. Egy rejtélyes fehér tigrissel, akit Rennek hívnak. A világ túlsó felén. Pedig pontosan ez az, ami történt.
Szembeszállva sötét erőkkel, bűvös mágiával és misztikus világokkal, ahol semmi sem az, aminek látszik, Kelsey mindent kockára tesz, hogy megfejtsen egy ősi próféciát, amely örökre megtörheti az átkot.



Borító: 3
Sorozat: Tigris # 1
Eredeti cím: Tiger's Curse
Kedvenc karakter: -
Oldalszám: 534
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2012




Ismét egy könyv, ami elég hosszú ideje a várólistámon szerepel.
Mindig is tetszett a könyv, de valami visszatartott.

Kelsey 18 éves, és nemrég fejezte be a középiskolai tanulmányait. Nyári munkára jelentkezik, és kap is egy két hetes állás egy cirkuszban. Ott megismerkedik Dhiren-nel, a fehér tigrissel.
Kelsey valami folytán nagyon vonzódik a tigrishez, és kapva kap az alkalmon, amikor Mr.Kadam - aki megvásárolta a tigrist - arra kéri, hogy legyen az állat gondozója míg Indiába nem érnek.
Ott aztán Kelsey olyan kalamajkába keveredik, amire még álmában sem gondolt...

Nagyon vártam már, hogy olvashassam a könyvet. India mindig is távol állt tőlem. Mind a kultúra,mind a mitológia. Érdekes utazásnak indul ez a könyv, viszont amit kaptam, az elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.

Rengeteg potenciál van a könyvben. Egy több száz éves átok, indiai hercegek és jó pár kaland. Kíváncsi voltam, hogy az írónő mit is kezd ezzel.
Nos, nem sikerült annyira jól kiviteleznie a dolgokat, mint azt vártam.

Kelsey elméletben egy 18 éves lány, akivel túl sok bajom nem volt. Nem sikerült megkedvelnem, de nem is volt ellenszenves. Teljesen semleges maradtam az irányába.

Viszont ahogy haladt a könyv, egyre nagyobb volt a meggyőződésem, hogy Kelsey egy 16 éves tipikus YA csitri. Amikor pedig a könyv 3/4-nél 180 fokos fordulatot vett a személyisége, végleg elkönyveltem magamban hogy Kelsey és én nem leszünk jóban.
Az eddigi értelmes lány átváltott egy számomra teljesen értelmetlen viselkedésbe. Szó se róla. Eleinte értettem hogy miért is fél az érzelmektől.
De amikor már tisztázta magában és mégis elmenekül és olyan dolgokat művelt amiért jól felpofoztam volna, akkor megkérdeztem magamtól hogy erre vajon mi szükség. Vagy marad, vagy elmegy de akkor ne siránkozzon, és ne viselkedjen gyerekként.

Dhiren a tigris viszont már az első pillanatban elvarázsolt. Nem ért meglepetésként, hogy ő Ren India elfeledett hercege.
Ren hozta azt, amit elvártam tőle. Teljesen olyan volt, mint egy modern herceg. Kedves és törődő, és tengernyi türelemmel van megáldva. Makacs de közben humoros. Viszont valamiért majdhogynem ő is semleges maradt a számomra. Van benne potenciál, sokszor megmosolyogtatott, de nem éreztem azt, amit egy főhősnél - főleg egy férfinél - éreznem kellett volna.

A történetre visszatérve. Lassan indult be a sztori. Eltelt már több mint 100 oldal, de Kelsey még szinte el sem indult sehová. A dzsungelekben eltöltött idő szinte nevetséges. Csak sétálgattak ott pár órákat, és eljutnak A-ból B-be. Kicsit több kalamajkára számítottam. Túl könnyen ment minden.

Tetszett hogy Ren és Kelsey milyen jó viszonyt ápoltak egymással. Csakúgy mint Kelsey, nekem is nehézséget okozott, hogy egy személyként gondoljak a tigrisre és a férfire.

Jó volt a páros között a kémia. Kelsey viszont mint említettem feleslegesen csinált műsort.

Nagyon vártam már, hogy mikor bukkan fel Ren öccse, Kishan. Gondoltam én, mivel Ren a "jó" herceg, akkor Kishan lesz a dögös, de "rossz".

Viszont Kishan is csalódást okozott. Egy kicsit.
Eleinte hozta azt, amit vártam tőle. Egy meg nem értett rosszfiú.
Viszont a könyv végénél szinte már el is tűnt ez a Kishan. És még egy fekete pont az írónőnek. Azt vártam hogy hárman indulnak el kalandozni. Nos, nagyon nem.

A kalandok érdekesek és izgalmasak voltak. Viszont olyan érzésem volt, mint minden olyan egyszerű és nyilvánvaló lenne.
Fanindra a kobra viszont nagyon szimpatikus volt. Sokkal jobban megkedveltem mint Kelsey-t. Ez már sokat elmondd. Viszont Mr. Kadam nagyon hamar szimpatikussá vált.

A végkifejlet izgalmas volt, értem ezalatt a Kishkindha-ban történtekre. Ami ezután jött, az tömény szenvedés.
Nem gondoltam volna, hogy Kelsey meglépi az utolsó döntését, amit elég feleslegesnek tartok. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ezek után.

Olvastatta magát a könyv, viszont nem vagyok maradéktalanul elégedett. Kelsey-nek van hová fejlődnie, viszont a kalandozások miatt mindenképpen folytatni fogom a sorozatot.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...